Ma 2024. 3. 28. csütörtök, Gedeon napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Versenyszabályzat

A pontvadászat ebben az idényben érvényes Versenyszabályzatát letöltheted ide kattintva.

Bonyolítás rendje

A bajnokság történetében először alakult ki 10 csapatos mezőny, így új bonyolítási rendszert dolgoztunk ki.
Alapszakasz és Rájátszás rendszerében zajlik ebben az idényben is a verseny, az alábbiak szerint.

ALAPSZAKASZ:

A résztvevők körmérkőznek egymással, mindenki játszik mindenkivel egy mérkőzést.

RÁJÁTSZÁS:

Az Alapszakasz körmérkőzései után mindenkinek lesz még egy mérkőzése. Erre a mérkőzésre az Alapszakasz végeredménye alapján állítjuk össze a párosításokat. Az Alapszakasz záró tabelláján első és második helyen végző csapatok játszanak az 1. helyezésért, a záró tabellán harmadik és negyedik csapatok a 3. helyezésért és így tovább az 5., a 7. és a 9. helyezésekért.
A helyosztók eredménye a körmérkőzés eredményéhez hozzáadódik, így a végső helyezésről nem csak az utolsó mérkőzés dönt majd, hanem azt az összesített tabella alapján határozzuk meg.

A Rájátszásban az egyes párosok valamely csapata akkor sem előzheti meg a felette álló páros bármely csapatát, ha Rájátszás végi, összevont pontszáma magasabb is lesz az övénél.

Üzleti Liga legek
Legtöbb mérkőzésen való részvétel
Név Mérkőzések
Benkó József 685
TOP100-as lista megtekintése
Legtöbb dobott pont egy meccsen
Név Idény Pont
Kis Dániel 2013-2014 57
Szatmári Ákos 2007-2008 55
Bencze Kevin 2022-2023 55
Puskás Artúr 2013-2014 54
Kis Dániel 2012-2013 51
további játékosok megtekintése
Legjobb tudósítók
2023-2024 őszi-téli idény
NévVárosÁtlag
Halmos DomokosBudapest5.00
Mucsi ViktorBudapest5.00
Nestor TamásBudapest4.88
Simon BenceBudapest4.79
Mihók RichárdBudapest4.77

Legjobb labdarúgó játékvezetők
2023-2024 őszi-téli idény
NévVárosÁtlag
Fellner GergőBudapest4.83
Kovács AndrásBudapest4.57
Takács ZoltánBudapest4.56
Patócs GáborBudapest4.50
Kovács István (Tatabánya)Tatabánya3.86
Majerik JózsefTatabánya3.20
Kóródi LászlóBudapest2.70

Legjobb kosárlabda játékvezetők
2023-2024 őszi-téli idény
NévVárosÁtlag
Hartai TamásBudapest5.00
Gaál IstvánBudapest5.00
Szilágyi ZsoltBudapest4.63

Oldalunk cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.