Ma 2024. 3. 28. csütörtök, Gedeon napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
A legnagyobb céges focibajnokság műfüvön - városmajori helyszín

Versenyszabályzat

A pontvadászat ebben az idényben érvényes Versenyszabályzatát letöltheted ide kattintva.


Bonyolítás rendje

2007-2008. idény
OSZTÁLYOZÓK
Az Üzleti Liga Városmajor résztvevőit korábbi bajnokságokban elért helyezéseik alapján pontozzuk. A pontszámok megállapításánál az egyes bajnokságokban szerepelt csapatok számához viszonyítva vesszük figyelembe az elért helyezéseket, több bajnokság esetén az adatokat átlagoljuk. Egy csapat esetében legfeljebb két bajnokság eredményeit vesszük figyelembe. Ez a két bajnokság a műfüves Üzleti Liga 2006-2007 évi idénye, és az Indoor Üzleti Liga 2008.
Azon csapatok esetében, akik a két bajnokság egyikében sem vettek részt, a legutóbbi bajnokságban elért helyezésüket vesszük alapul.

A korábbi Üzleti Liga bajnokságokban egyáltalán nem szerepelt csapatokat 1 ponttal vesszük figyelembe. (A maximális érték – mely úgy érhető el, ha adott csapat mindig első helyen végzett – 1000 pont.)

A csapatokat pontszámaik alapján sorrendbe állítjuk, és a mezőnyt középen megfelezzük, két kalapba sorolva ezzel a résztvevőket.

Itt letöltheted a bajnokság csapatainak rangsorát .xls formátumban!

Ezt követően kezdjük magát a sorsolást: egyet az egyik, majd még egyet a másik kalapból húzva párokat képezünk, a párban szereplő csapatok egymással megmérkőznek. (1. kör) A csapatonként egy-egy mérkőzés után a résztvevőket az elért eredmény alapján sorba állítjuk. Ezt követően a sorban szomszédos csapatok játszanak egymással egy mérkőzést (2. kör) Ha egyik csapat, már játszott a mögötte állóval, akkor a kettővel mögötte levő lesz az ellenfele. A 3. és 4. kör ugyanígy zajlik, az egyes körök eredményeit folyamatosan összesítjük, és a csapatok rangsorát eszerint változtatjuk. Az osztályozók 4. körét követően kialakult rangsor 1-12. helyezettje az A-ligába, 13-24. helyezettje a B-ligába kerül.

Kattints ide, kövesd Te is nyomon a sorsolást! Sorsolás időpontja 2008. április 24. 11:00 óra.

Az alapszakasz további mérkőzéseinek időbeosztását mindig az adott forduló után, a forduló eredményeit is figyelembe véve készítjük, a meccsek időponját pedig a Mérkőzések menüpontban tesszük közzé.

Abban az esetben, ha az osztályozók során vagy végén két csapat között pontegyenlőség alakul ki, a bajnokság versenyszabályzatában foglaltakat kell alkalmazni. (5. Pontozás, helyezések megállapítása)FŐTÁBLA-ALAPSZAKASZ
A Főtáblán minden csapat tiszta lappal indul mindkét ligában, az osztályozószakasz eredményei itt már nem számítanak. A játékosok azonban egyéniben magukkal viszik a rájátszásba az osztályozómérkőzések során rúgott gólokat.
Mindkét ligában (A, B) körmérkőznek egymással a csapatok, így alakul ki a Főtábla-alapszakasz végleges helyezési sorrendje. Ligánként külön-külön a Főtábla-alapszakasz végeredménye alapján az 1-6. helyezettek a Felsőházba, a 7-12. helyezettek az Alsóházba kerülnek.

FŐTÁBLA-RÁJÁTSZÁS
Mindkét ligában körmérkőznek a csapatok az 1-6. helyekért (Felsőház), illetve a 7-12. helyekért (Alsóház). A bajnokság végeredményét a Főtábla-alapszakasz és a Főtábla-rájátszás mérkőzéseinek összesített eredménye adja, a résztvevők tehát az alapszakasz 11 mérkőzésének eredményét csapatszinten is továbbviszik a rájátszásba. A bajnokságot az A-liga győztese nyeri, a dobogósokat viszont mindkét ligában serleggel, plakettel, éremmel díjazzuk.
Üzleti Liga legek
Legtöbb mérkőzésen való részvétel
Név Mérkőzések
Benkó József 685
TOP100-as lista megtekintése
Legtöbb dobott pont egy meccsen
Név Idény Pont
Kis Dániel 2013-2014 57
Szatmári Ákos 2007-2008 55
Bencze Kevin 2022-2023 55
Puskás Artúr 2013-2014 54
Kis Dániel 2012-2013 51
további játékosok megtekintése
Legjobb tudósítók
2023-2024 őszi-téli idény
NévVárosÁtlag
Halmos DomokosBudapest5.00
Mucsi ViktorBudapest5.00
Nestor TamásBudapest4.88
Simon BenceBudapest4.79
Mihók RichárdBudapest4.77

Legjobb labdarúgó játékvezetők
2023-2024 őszi-téli idény
NévVárosÁtlag
Fellner GergőBudapest4.83
Kovács AndrásBudapest4.57
Takács ZoltánBudapest4.56
Patócs GáborBudapest4.50
Kovács István (Tatabánya)Tatabánya3.86
Majerik JózsefTatabánya3.20
Kóródi LászlóBudapest2.70

Legjobb kosárlabda játékvezetők
2023-2024 őszi-téli idény
NévVárosÁtlag
Hartai TamásBudapest5.00
Gaál IstvánBudapest5.00
Szilágyi ZsoltBudapest4.63

Oldalunk cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.