Az idei futballszezon számos céges csapatot megmozgatott, így a régi illetve még régebbi motorosok mellett új csapatokat is köszönthetünk a Ligában. Első mérkőzéseit játszotta a bajnokságban a frissen induló, és már egy MOL-rangadót is maga mögött tudó MOL GBS csapata is, akiknek csapatvezetője, Bujnyik Balázs beszélt arról, milyen úton jutottak el az indulásig, mik a várakozásaik és eddigi tapasztalataik.
A MOL GBS Magyarország Kft. a MOL-csoport jelentős részének nyújt pénzügyi és HR szolgáltatásokat. A MOL leányvállalatok különféle pénzügyi és HR folyamatait a cégünk több területre, szekcióra lebontva koordinálja. Jelenleg a MOL GBS Kft. központja - hasonlóan a MOL-csoport többi cégéhez - a MOL Campusban található, de számos egyéb telephely mellett Tiszaújvárosban és Algyőn vagyunk még jelen jelentős létszámmal.
- Hogyan értesültetek az Üzleti Ligáról, és honnan jött a motiváció ahhoz, hogy ti magatok is nekivágjatok a bajnokságnak?
- Az Üzleti Liga nevű bajnoksággal először egy Facebook-os hirdetésben találkoztam, és felvetettük a kollégákkal egymás között, hogy mi lenne, ha elindulnánk rajta. Már korábban is próbálkoztunk céges foci szervezésével, azonban ezek a próbálkozások elhaltak. Szerencsére jött ez a lehetőség és sikerült összehozni egy csapatot is.
- A vállalatnál kiemelten fontosnak tartják a sport közösségteremtő és egészségmegőrző értékeit, van már hagyománya a közös sportolásnak, csapatsportos szabadidőtöltésnek, vagy inkább ti vagytok ennek az úttörői?
- A MOL-csoportnál kiemelt fontossággal kezelik a sportolási lehetőségeket. Egyrészt a MOL Campusban egy konditerem áll a dolgozók rendelkezésére, másrészt rendszeresen buzdítják és toborozzák a kollégákat különféle sporteseményekre.
- Korábban játszottatok, sportoltatok már közösen? Hogy ment a csapat toborzása, milyen volt a hangulat a munkatársak körében a csapatindítás kapcsán?
- Korábban nem fociztunk még együtt csapatszinten, de már a kezdetektől fogva éreztem, hogy a csapat hozzáállásával biztosan nem lesz gond. A csapatindítás kapcsán meg kell jegyeznem, hogy rendkívül rövid idő alatt sikerült csapatot alakítani. A kollégáink nagy hányada abszolút támogatta az Üzleti Ligában való elindulást és továbbra is nagy érdeklődéssel fogadják az aktuális eredményeinket.
- Az előző fordulóban nagy taktikai csatát követően gyönyörű utolsó perces találattal egyenlítettetek. Milyenek jelenleg a várakozásaitok és a tapasztalataitok a Ligával kapcsolatban, illetve vannak olyan csapatok, akiket már korábban is ismertetek, vagy akikkel már itt tudtatok kapcsolatot kialakítani?
- Újoncként elsősorban csak a tisztes helytállás a célunk. Tudjuk, hogy vannak nagyon jó képességű csapatok is a csoportunkban. A csapat hozzáállása kiváló, mindenki amikor csak tud, eljön a játéknapokra. A Liga szervezése nagyon profi, érezhető, hogy hozzáértő személyek irányítják minden részletét. A más csapatokkal való ismerkedés kimerül abban, hogy egymás ellen játszunk, de eddig minden esetben jó benyomásunk volt az ellenfelekről. Az egész MOL GBS FC nevében köszönöm, hogy bemutathattam a csapatunkat. Hajrá GBS!
Köszönjük mi is a bemutatkozást, sok sikert és szép közös élményeket kívánunk az Üzleti Ligában!
Simon Bence
2023. október 31.
Név | Mérkőzések |
---|---|
Benkó József | 685 |
Név | Város | Átlag |
---|---|---|
Halmos Domokos | Budapest | 5.00 |
Simon Bence | Budapest | 4.90 |
Nestor Tamás | Budapest | 4.80 |
Mihók Richárd | Budapest | 4.78 |
Berla Attila | Budapest | 3.88 |
Név | Város | Átlag |
---|---|---|
Fellner Gergő | Budapest | 4.83 |
Kovács András | Budapest | 4.67 |
Takács Zoltán | Budapest | 4.56 |
Patócs Gábor | Budapest | 4.50 |
Kóródi László | Budapest | 2.53 |