Ma 2022. 8. 8. hétfõ, László napja van. Holnap Emõd napja lesz.
Teremfoci bajnokságok - összefoglalók és előzetesek

Az Üzleti Liga teremfoci bajnokságainak a legutóbbi játékhete komoly rangadókat hozott, de nem csak a múltba nézünk vissza, hiszen ezen a héten is robognak tovább a bajnokságok és további izgalmas mérkőzések kerülnek napirendre.

Vodafone – Telenor 10-3

A hazaiak erődemonstrációt tartottak ezen a mérkőzésen a konkurens céggel szemben, komoly gólfesztivált hozott a találkozó. Pedig már a 2. percben vezetést szerzett a Telenor a Digi csapatát is erősítő Magyari Norbert góljával. Azonban szó se volt arról, hogy ez a gyors bekapott gól megtörje a Vodafone-t, hiszen a 15. percben már 4-1-re vezettek. Az első félidő előtt még összejött egy szépítő találat a vendégeknek, így mentek a csapatok a pihenőre. 4-2 után még 5-3-ig tartotta magát a Telenor, azonban az utolsó 8 percben 5 gólt lőttek a hazaiak, így végül simán 10-3-ra megnyerték a találkozót. A két csapat már a 19. mérkőzését játszotta egymás ellen, több mint 12 éve mérkőztek meg előszőr. A Telenor eddig egy döntetlen mellett mindössze egyszer tudta legyőzni a Vodefone csapatát, így nem hozott meglepetést a végeredmény. A hazaiak 3 mérkőzés után 4 pontot gyűjtöttek össze, tehát az első győzelmüket szerezték meg az Ágazati Ligában, a Telenor 2 mérkőzés után még nem szerzett pontot.

Következő heti mérkőzések:

Vodafone – Continental: október 21., 21:05 BVSC Sportcsarnok
Telenor – AS RÓNA: október 22., 21:35 Siketes Sportcsarnok

 

Musashi Paint – T-Szol 1-4

Tatabányán az új bajnokság egyből egy top rangadóval indult, hiszen a legutóbbi tatabányai pontvadászat első két helyezettje találkozott. Akkor a Musashi Paint csapata 1 ponttal megelőzte a T-szolt, és bajnokok lettek, sőt újoncként a duplázás is összejött nekik, hiszen az Országos Döntőt is megnyerték. A bajnokságot azonban első évükhöz hasonlóan idén sem kezdték jól és egy viszonylag sima vereséget szenvedtek. A két csapat harmadszor mérkőzött meg az Üzleti Liga történetében, és ezzel a győzelemmel már a T-szol vezeti az örökmérleget. Utóbbi a következő fordulóban a Lotte csapata ellen folytatja a küzdelmeket, a Musashi Paint pedig a legjobbak közé ugyancsak biztosan visszatérni kívánó Grundfos ellen javíthat majd.

Következő mérkőzések:

Lotte – T-szol: október 19., 20:45 Földi Imre Sportcsarnok
Grundfos – Musashi Paint október 26., 20:45 Földi Imre Sportcsarnok

 

Magna – Hydro 1-9

Az Üzleti Liga Székesfehérvár is elindult, túl vagyunk az első fordulón és nem is lesz megállás egészen januárig. A múlt hét Magna - Hydro párosítása papírforma eredménnyel zárult, egy sima győzelmet aratott az Országos Döntőbe is bejutó Hydro alakulata. A vengédeknél ezúttal is a csapatjáték dominált, összesen hét játékosuk iratkozott fel a góllövők közé. A Magna csapatából a 2020-ban igazolt, az első félidőt a kapuban töltő Mészáros Márk szerezte a szépítő találatot. A hazaiaknak a vereség ellenére sincs okuk a csalódottságra, hiszen a bajnokság egyik legjobb csapatával találkoztak, tehát bőven meglesz a lehetőségük a javításra a továbbiakban.

Következő mérkőzések:

Hydro – Hungrana: október 21., 20:35 VOK Sportcsarnok
Magna – Városgondnoksága SE: október 21., 21:20 VOK Sportcsarnok

 

Az Ágazati Ligában a következő héten 9 mérkőzés is lejátszásra kerül, ezek közül az egyik legérdekesebbnek a Partner Cable – TransferWise FC találkozó ígérkezik, hiszen az Informatika és Pénzügy Csoport első két helyezettjéről van szó.
DE érdekességből a többi csoportban sem lesz hiány, hiszen olyan sorsolás jött össze a hétre, hogy mind a három Ágazati Ligás csoportból az első két helyezett fog megmérkőzni egymással. Október 21-én BT - Wizz Air találkozót rendezünk, egy nappal később pedig a Green Collect és a Procter & Gamble Old Boys találkozik egymással, ezekre a mérkőzésekre mindenképpen érdemes lesz odafigyelni.

Az Üzleti Liga vidéki helyszínein sincs megállás, Tatabányán és Székesfehérváron is folyatódnak tovább a küzdelmek. Tatabányán a Grundfos, a Lotte és a BorgWarner is bemutatkozik már a héten. Székesfehérváron pedig már a 3. forduló kerül terítékre, úgyhogy Üzleti Ligás fociból továbbra sem lesz hiány.

Halmos Attila
2020.10.19.

Legjobb tudósítók
2021-2022 tavaszi-nyári idény
NévVárosÁtlag
Halmos AttilaBudapest4.88
Forgács MilánBudapest4.67
Mihók RichárdBudapest4.57
Horváth NorbertBudapest4.40
Stuber MárkBudapest4.15

Oldalunk cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.