Ma 2023. 12. 3. vasárnap, Ferenc napja van. Holnap Barbara, Borbála napja lesz.
Debütál az Üzleti Ligában a DSS Consulting Zrt. csapata

A megszokott csapatok mellett számos új együttes is benyújtotta nevezését az idei szezonra, így izgalmas, nehezebben kiszámítható eredményeket várhatunk a ligáktól, mérkőzésektől. Első alkalommal kezdheti meg az szezont az Üzleti Ligában a DSS Consulting Zrt. csapata is, akiket a következőkben mutatunk be Jenei Tamás csapatvezetővel közreműködve.

A DSS Consulting Zrt. 1998-as alapítása óta nyújt egyedi informatikai szolgáltatásokat nagyvállalati ügyfeleknek. Minden egyes projektre izgalmas kihívásként tekintünk, legyen szó akár egy egyedi alkalmazás fejlesztéséről és teszteléséről, nagy adatbázisokkal kapcsolatos változatos feladatokról, vagy ipari digitalizációs megoldások bevezetéséről.

Jenei Tamás csapatvezető a cég bemutatásán felül a következő részleteket is megosztotta a vele készített interjúnkban:

- Honnan hallottatok az Üzleti Ligáról, illetve honnan jött az ötlet és a motiváció, hogy induljatok a bajnokságban?

- Én már évek óta aktívan játszom nagypályás csapatban, ahol egyszer egy mérkőzést követően két csapattársam nevetve köszönt el egymástól, hogy szerdán este találkoznak, csak ott ellenfélként. Nem teljesen értettem a helyzetet, emiatt rákérdeztem erre – ekkor hallottam először az Üzleti Ligáról. Ezután kezdtem el összegyűjteni az információkat (a csapattársaimtól és az oldalról egyaránt), és felvetni a kollégáimnak, majd a menedzsmentnek az ötletet, akik nagy örömmel támogatták ezt. Szeretünk sportolni, focizni különösen, nem áll tőlünk messze a versengés sem, és nem mellesleg ez egy kiváló csapatépítő és PR-lehetőség számunkra és a cég számára egyaránt.

- A nevező kollégákkal játszottatok már együtt korábban (akár vállalati szinten), vagy erre a kiírásra állítottátok össze a csapatot, és ez lesz az első közös játékélményetek, illetve mennyire volt nehéz a csapattagok toborzása?

- Igen, korábban szintén rendszeresen játszottunk egymással, tehát az alapköveket már leraktuk, amikre folyamatosan tudunk építeni. Ezeken az alkalmakon, amikor nem voltunk meg teljes létszámban, igyekeztünk ismerősökkel feltölteni a helyeket, így úgymond a „toborzás” része is könnyebbé vált számunkra, mivel az ismerőseinknek is szimpatikus volt a lehetőség és éltek is azzal.

- Inkább egy helyről, részlegről érkeztek a játékosok, vagy különböző telephelyekről, unitokból?

- Vegyes az összetétel, abszolút. A csapat nagy része a fejlesztői és rendszerszervezői körökből került ki, azonban a sales csapatból, valamint a menedzsmentből is csatlakoztak hozzánk. Telephelyekről a DSS Consulting esetében nem igazán beszélhetünk, viszont az ügyfeleinkhez kihelyezve dolgozó kollégáink közül is csatlakoztak, nemcsak úgymond a „core” csapatból.

- Mik a várakozásaitok az idei Üzleti Liga szezonra, illetve lesz olyan csapat, akiket már ismertek?

- Igen, ezzel a kérdéssel már mi is foglalkoztunk: amikor először láttuk a kialakult mezőnyt, egy kicsit meglepett minket, hogy mekkora cégek ellen fogunk játszani. Várakozásaink ezekhez mérve alakultak ki, szeretnénk magunkhoz képest a legjobb eredményt elérni és minél több közös élményt szerezni, ezek az elsődleges céljaink. Több cég az összes ligából az ügyfelünk, partnerünk, ebből kifolyólag a közös munkáink alkalmával hozzáírhatunk még egy kollektív, izgalmas témát a beszélgetéshez. Sziasztok, mi vagyunk a DSS Consulting, köszönjük a lehetőséget, hogy bemutatkozhatunk, találkozunk a pályán!

Mi is köszönjük a bemutatkozást, és a sok közös élmény mellett sok sikert is kívánunk a csapatnak!

 

Simon Bence

2023. október 5.

Üzleti Liga legek
Legtöbb mérkőzésen való részvétel
Név Mérkőzések
Benkó József 685
TOP100-as lista megtekintése
Legjobb tudósítók
2023-2024 őszi-téli idény
NévVárosÁtlag
Halmos DomokosBudapest5.00
Simon BenceBudapest4.90
Nestor TamásBudapest4.80
Mihók RichárdBudapest4.78
Berla AttilaBudapest3.88

Legjobb labdarúgó játékvezetők
2023-2024 őszi-téli idény
NévVárosÁtlag
Fellner GergőBudapest4.83
Kovács AndrásBudapest4.67
Takács ZoltánBudapest4.56
Patócs GáborBudapest4.50
Kóródi LászlóBudapest2.53

Oldalunk cookie-kat használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.